Pályázzon hozzánk, tegyünk közösen a környezetvédelemért!

Pályázat célja

A Hrsiker elkötelezett azok mellett a Magyarországon működő magyar cégek mellett, amelyek számára a környezettudatosság több, mint divatos szlogen. Valljuk, hogy a környezetvédelemről nem elég beszélni, tenni is kell érte. Ennek jegyében hirdetjük meg pályázatunkat, amelynek középpontjában környezetünk megóvása áll. A nyertes pályázók számára meghatározott ideig biztosítunk ingyenes képzéseket. Ennek része az E-learning is, amely kiválóan illeszkedik a Hrsiker környezettudatos gondolkodásába, hiszen ez a képzési módszer közvetlenül is csökkenti a károsanyagkibocsátást azáltal, hogy felhasználóiknak nem kell elutazniuk az oktatás helyszínére, helyette munkaidőben, a munkahelyükön sajátíthatják el a számukra hasznos tudást.

Pályázati részvétel feltételei
Olyan cégek jelentkezését várjuk, amelyek külső minőségbiztosító által hitelesített dokumentumokkal tudják igazolni, hogy közvetlen és közvetett energiafelhasználásuk átalakításával az elmúlt években folyamatosan csökkentették szén-dioxid lábnyomukat.
Fontos, hogy pályázatunkat a következő években is meghirdetjük, tehát cége működésébe már most érdemes beemelni a környezettudatosságot, hogy kedvezménye képzésünket igénybe tudja venni.

Mit kínálunk?
Alábbi szolgáltatásaink közül kettőt ingyenesen biztosítunk a nyertes pályázóknak:
• Tréningek
• Hatékonyságvizsgálat
• Tesztek és kiválasztás
• E-learning

Miért ingyenes?
Mert úgy járulunk hozzá a környezettudatos cégek növekedéséhez, hogy tudásunkat a pályázati kiírásban meghatározott keretek között díjmentesen biztosítjuk számukra. A nyertes pályázókra csupán a szolgáltatás jellegéből fakadó költségek hárulnak, mint például trénerünk úti- és szállásköltsége, vagy E-learning esetében a szerverhasználati díj.
Hova kell küldeni a pályázatot?
Ha támogatási programunk felkeltette az érdeklődését, a részletekért kérjük vegye fel a kapcsolatot munkatársunkkal a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, vagy munkanapokon 8-18 óráig hívjon minket a 06 1 445 45 19 es  telefonszámon!

Postázás határideje
22019.10.11
Figyelem! Adja fel időben, mert határidő után elküldött pályázat érvénytelen!

Elbírálás
A pályázati adatlap beérkezésétől számított 5 munkanapon belül, folyamatosan. Az elbírálást követően a HRsiker jelentést küld e-mailben a Pályázónak.

Pályázati felvilágosítás - írjon, vagy hívjon:
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Tel: 06 1 445 45 19.  Munkanap 8-16 h-ig

A pályázó teendői lépésről lépésre
1. A pályázati anyagot ide (ide szóra hyperlink) kattintva töltse le!
2. Olvassa el, töltse ki!
3. A kinyomtatott űrlapot aláírva, ajánlva és határidőre adja postára!