11 HR témájú film és sorozat

11 HR témájú film és sorozat

HR témájú filmek amiket mi szeretünk

A HR témájú filmek széles rajongóközönséget mondhatnak magukénak és mindig közönségkedvencé vállnak. A következőkben olyan filmeket és sorozatokat ajánlunk, amelyek nem csak kiváló szórakozást nyújtanak, de kisebb-nagyobb részben megjelenik bennük a HR szakma és a munkahelyi élet is. Helyt kapnak a karrierépítéssel kapcsolatos nehézségek, a nemek közötti különbségek és a munkatársak közötti konfliktusok, így az alkotások akár edukációs célt is szolgálhatnak.

Hivatali patkányok (1999, vígjáték)

Ez az kifejezetten HR témájú film, amerikai alkotás három férfi mindennapjait mutatja be, akik az irodában töltik nem túl hasznosnak vélt idejüket. Egyikük egy terapeuta segítségét kéri, azonban a kezelés nem várt fordulatot hoz. Igazi retro hangulatú film, ma is aktuális problémafelvetésekkel.

Mi kell a nőnek? (2000, romantikus vígjáték)

Mel Gibson főszereplésével a kétórás film alatt a női-férfi ellentétet mutatja be, a mindennapokban és a munkahelyen egyaránt. A reklámpiaci és pszichológiai szemlélet, valamint a vállalati hierarchia rendszer is felfedezhető.

HR filmek - Karrier coach

Az ördög Pradát visel (2006, vígjáték)

A divatipar és a szerkesztőségi munka mellett ebben az alkotásban is fellelhető a vállalati előrejutás, és a hierarchia szereplői közötti konfliktus. Az Anne Hathaway által megformált karakter elszántsággal és sok munkával végül eléri célját, azonban rájön, hogy a magasabb pozíció nagyobb áldozatokkal is járhat.

Egek ura (2009, romantikus dráma)

A HR témájú filmek között kiemelkedő történettel a szakma egyik részfeladatát bemutató film az Egek ura. Egy munkaerő-leépítési szakértő kerül nehéz helyzetbe, amikor a saját cégét is fenyegeti a leépítés. A romantikus dráma George Clooney szereplével a változások kezelésének módjait és a szakmával járó előnyöket és hátrányokat veszi górcső alá.

HR filmek

Förtelmes főnökök 12. (2011, 2014, vígjátékok)

Egy „tanácsadó” próbál segíteni a munkahelyükön problémába futott dolgozóknak, akiknek konfliktusuk támadt főnökeikkel. A folytatást is kapott filmben balul sülnek el a dolgok, és kiderül, hogy nem is olyan könnyű vezetők nélkül, vállalkozóként dolgozni.

Gyakornokok (2013, vígjáték)

Sosem késő új szakmát kitanulni, vagy munkahelyet váltani – mutatja ezt a Gyakornokok is, ahol két középkorú férfi próbálja megtalálni a helyét a Google-nél a Z-generáció tagjai között.

HR a gyakorlatban

A kezdő (2015, vígjáték)

Az előző filmhez hasonlóan itt is a generációk közötti különbségek jelennek meg, csak még kiélezettebben. A 70 év körüli, Robert De Niro által alakított karakter szakmáján belül, de többév(tizednyi) kihagyás után tér vissza a munkába, ami kihívásokkal teli hétköznapokat eredményez.

Hivatali karácsony (2016, vígjáték)

Az ünnepek közeledtével szórakoztató program ez a másfél órás film, ahol a vállalati bulin derül ki, hogy valószínűleg felszámolják a veszteséges munkahelyet. Dráma, konfliktusok és sok-sok humoros helyzet, Jennifer Aniston-nal a főszerepben.

Az ünnepek közeledtével szórakoztató

A Hivatal (2005-2013, vígjátéksorozat)

Egy irodaszerrel kereskedő cég mindennapjaiba nyerhetünk betekintést ebben az amerikai sorozatban, ahol humoros formában jelennek meg az irodai munka során fellépő konfiktusok. Felmerül a rasszizmus, az egyenlőség, a nemi identitás és a munkahelyi románcok kérdésköre, ugyanakkor az elbocsátásokkal, áthelyezésekkel, vezetőváltásokkal járó konfliktusok is. A sorozatból brit verzió is készült.

Városfejlesztési osztály (2009-2015, vígjátéksorozat)

Egy polgármesteri hivatalba kalauzolja el nézőit a sorozat. A Hivatalhoz hasonlóan áldokumentumfilm, így hiteles képet próbál adni a mindennapi konfliktusokról és vicces szituációkról.

Egy polgármesteri hivatalba kalauzolja

Munkaügyek (2012-2017, filmsorozat)

Ajánlanánk egy szórakoztató magyar sorozatot is, ami a magyar vállalatok felé mutat görbe tükröt. A képzeletbeli Fővárosi Munkaügyi és Munkavédelmi Felügyelet dolgozóinak életébe csöppenünk bele, kiváló színészi alakításokkal és mai napig aktuális témákkal.

Ráadásként a Netflix kínálatában a Moneyball

Ráadásként a  Netflix kínálatában a Moneyball, Social Network filmeket is ajánljuk azoknak akik idegen nyelven is szívesen néznek HR vonatkozású filmeket. Önéletrajz készítés és interjú tanácsokról itt kapsz bővebb leírást.

Kellemes szórakozást kíván a HRsiker csapata!

Forrás: port.hu

Érdekesnek találtad a cikkünket?

Osszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!